Egyetlen pillanat es szinte a vilag osszes gondja a mellkasomra nehezedett. Alig kaptam levegot. Minden, ami valaha fajt az eletben azt egyszerre ereztem.
Minden, amit bezsufoltam elmem legkissebb zugaiba egyszerre nehezedtek ram. És én csak fogakat osszeszoritva vartam, hogy muljon. De mar ugy erzem, sosem mulik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.