Egy igencsak hosszú folyosót kell bejárnunk életünk során. Tele különböző titokzatos ajtóval és némelyik még zárva is van. Minő véletlen. Csak ajtó az ajtó után. Nem szabad megállni, nézelődni vagy kopogni. Be kell rúgni, ahogy csak lehet. Berobbanni a szobába, hogy aztán lásd, jó helyen vagy-e. Majd továbbállni és menni tovább. Mert szinte biztos, hogy az utolsó ajtó lesz az, ahol megtaláljuk, amire igazán vágyunk. Akkor meg mégis mit keresünk ezekben a szobákban? Talán a kulcsot, ahhoz a bizonyos ajtóhoz - miközben tudjuk, hogy úgysem lesz meg? Vagy kalapácsot, amivel egyszerűen majd betörjük? Egy nagy fenét. Mindannyian azt a szobát keresitek, amelyikben megvan az, ami elegendő ahhoz, hogy ottmaradjatok.

Kivéve én, aki minden erejéből futna a kicseszett utolsó szobáig, ha hagynák...